Nyugat felől a Tisza, délről a Nagykunság, keleten a Hajdúsági löszhát határolja a Hortobágyot. Felszínét a Tisza és mellékfolyóinak áradásai formálták szinte tökéletes síksággá. Természetesen az ember legelő állataival, a vizek szabályozásával befolyásolta a táj fejlődését, de nem vitatható, hogy a terület a rézkor közepétől nyílt legelőtáj, s ma kontinensünk legnagyobb szikes pusztája. Éghajlata szélsőségesen kontinentális, mérsékelten meleg, jellemzőek rá az aszályos nyarak. Átlagos tengerszint feletti magassága 92 m körüli. Legmagasabb pontja a Bürök-halom (105 m). A puszta legszembeötlőbb felszíni formái a kurgánok vagy kunhalmok. Kanyargós szikerek, padkák, laposok tagolják a felszínt. Ezek a - sokszor csak néhány centiméteres - szintkülönbségek - a "puszta emeletei". Eltérő növény- és állatvilág megtelepedését biztosítják, változatos mozaikká színesítve az első pillantásra egyhangúnak tűnő síkságot.